Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség
Történelem
Ellenszélben
 

Ellenszélben


Brebovszky Gyula (1955-1969)
Brebovszky Gyula lelkész 1955. január 9-én lépett szolgálatba. Az ő 14 éves szolgálata is tartalmas és építő volt. Erre az időre esett az őrimagyarósdi templom 100 éves jubileuma, 1962-ben. Erre az ünnepre a lelkész vezetésével a templom teljes belső felújítást kapott és a cseréptetőt lecserélték palára. Szolgálati idejére esett a viszáki templom építésének befejezése, külső vakolása is. A templom felszentelése 1968. június 9-én D.Dr.Ottlyk Ernő és Dr.Bakos Lajos püspökök szolgálatával történt. 1969-ben a gyülekezet lelkészlakását lebontották, s elkezdődött az új lelkészlakás építése.
A lelkipásztori hűséges munka mellett külön meg kell említeni azt a szolgálatot, amivel összegyűjtötte a falu és a gyülekezet történetével kapcsolatos anyagot, és azt fel is dolgozta. Rendezte közben a gyülekezet levél- és irattárát. A gyülekezet történetét leíró anyag valójában az ő munkájának gyümölcse. Szolgálata itt az őrimagyarósdi gyülekezetben 1969. április 15-ével fejeződött be. A csorvási gyülekezetbe került. A gyülekezet általa írt történeti dolgozatát itt fejezte be.

**_Bozorády Zoltán_ (1969-1978)**
**Bozorády Zoltán** lelkész szolgálata következett és hozott új szakaszt a gyülekezet életében. Beiktatása 1969. augusztus 10-én volt, de április óta végezte már a szolgálatot. Szolgálatában nagy segítsége volt felesége. A mindennapi lelkészi munka mellett az ő feladata lett az új, jelenleg is álló lelkészlakás építésének befejezése. Ezután következett a templom teljes külső renoválása. Ennek befejezése 1977. márciusában volt.1978-tól a templom belső felújítása kezdődött meg. 1978. június 30-án itteni szolgálatát befejezte és Nyíregyházára került, ahol sokáig szolgált esperesként.

Társoldalak
A kezdetek
A reformáció ideje
Az üldözések ideje
Az önállóság felé
Az első lelkész
A századfordulón
Nehéz időkben
A staféta-korszak
A jelen felé
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster