Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség
Történelem
A jelen felé
 

A jelen felé

**_Kiss István_ (1986-1994)**
**Kiss István** következett, aki 1986-ban lelkészi munkatársként kezdte szolgálatát.1991-től diakónus lelkészként munkálkodott. Szolgálata 1994 februárjában végződött, amikor is az Isten jónak látta őt elszólítani.
Szolgálati idejére esett a rendszerváltás. Új fordulat hazánk és egyházunk életében is. Ő bonyolította az államosított iskola visszaigénylését. 1986-ban újszerű munkát kezdeményezett. Vezetésével, irányításával és kétkezi munkájával megkezdődött a pajta és istálló táborhellyé alakítása. Ebből az évek folyamán egyházmegyei ifjúsági tábor lett. Konyha, vizesblokk, ebédlő, tetőtéri hálószobák épültek. Egy harangláb is készült. Megkezdte a visszakapott iskola felújítását is. Még halálában is a gyülekezetet és a tábor ügyét szolgálta. Úgy rendelkezett, hogy a kegyelet koszorúinak árát a gyülekezet pénztárába küldjék, amiből a tábor további munkálatait kell végezni.

**_Loós Csaba_ (1994-2004)**
**Loós Csaba** vette át a munkát Kiss István halála után 1994. február 6-tól lelkészi munkatársként, 1994. június 19-től pedig mint diakónus lelkész szolgál. A tábor további modernizálása, a visszakapott iskola teljes belső és külső tatarozása és a templomfelújítása történt meg szolgálata idején.
A templom szépítésének terve már régen megfogalmazódott a gyülekezet szívében. A gyülekezet anyagi helyzete azonban nem adott lehetőséget a nagyobb munkálatokra. Araszolva, ki lépések taktikájával munkálkodtak. 1997-ben elkészíttették a toronyablakban jelképünket, az ólomüvegből készült Luther-rózsát. Még ebben az évben a toronysüveg javítása és festése is megtörtént, majd a templom utcafront felőli kivilágítását oldották meg. 1998 Szentestéjét majdnem sötétben ünnepelte a gyülekezet, mert a belső vezeték-rendszer egy része felmondta a szolgálatot. Ez szükségessé tette a teljes belső villanyhálózat felújítását. 2000-ben az ablakokat cserélték ki, amelyek 1886 óta állták az évek viharát, majd az orgonát kellett felújítani. 2003 március elejétől május közepéig elkészült a tetőszerkezet teljes cseréje, a torony és a homlokzat felújítása. Feljavították a padokat, teljes belső festést végeztek, az oltárteret is rendbe tették, a padló kerámia burkolatot kapott.
Loós Csaba kerek 10 évig szolgált a gyülekezetben. 2004. február 1-jén nyugdíjba vonult. Ezzel az intelemmel búcsúzott a templom felszentelésének napján: *Nem csak dolgozni, munkálkodni kell Isten kőhajlékában, hanem akik építik, azoknak is renoválni kell önmagukat. Hisz mit is olvastam: "Nem tudjátok, hogy ti is Isten temploma vagytok?" Ahogy a templom légkörét Isten Lelke lengi át, úgy minden egyes gyülekezeti tag szívében is ott kell valahol lobogni, vagy szunnyadni Isten Lelkének. Az igazi templomot Ti alkotjátok!*

Farkas Sándor 2004. február 2-án érkezett Őrimagyarósdra. Felesége a szomszédos Nádasd gyülekezetének megválasztott lelkésze 2004 októberétől. Az új lelkész elődjétől komolyan megalapozott gyülekezeti feladatokat vett át, amelyeket törekszik folytatni és a kor követelményeihez, igényeihez igazítani. A lelkészlakás felújítását elkezdte a tetőcserével, a terasz irodává alakításával, majd a közeljövőben a fürdőszobát és a lakás szigetelését korszerűsítik. A tábor konyháját az új szabványoknak megfelelő módon átalakították, és megépül egy fedett kerthelyiség is a nyári foglalkozások céljaira.

2004 óta kisebb-nagyobb rendszerességgel megjelenik a gyülekezet lapja, az Őrálló című újság, mely megpróbálja dokumentálni a történéseket, és lelki útravalót, lélekemelő történeteket, imákat, verseket, gondolatokat adni a mindennapokra.

Loós Csaba nyugalmazott lelkipásztor 10 hónapnyi helyettesítő szolgálatát követően 2011. augusztus elsejétől Pethő Attila, és Pethő-Udvardi Andrea vették át a gyülekezet vezetését, akik 2012 nyarától az immáron felújított, téliesített Életfa Evangélikus Ifjúsági Tábor üzemeltetését is végzik.

Társoldalak
A kezdetek
A reformáció ideje
Az üldözések ideje
Az önállóság felé
Az első lelkész
A századfordulón
Nehéz időkben
Ellenszélben
A staféta-korszak
 
Képek

Kiss István - A "Pistabácsi"
Az utóbbi évtizedekben a magyarósdi gyülekezetben szolgáló lelkészek csoportképe
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster